Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Világok >
< 17 >
1995 júliusa előtt
-
longint

ZetaTalk: Orion


Mint minden csoport, az Orionból származó idegenek is vegyes irányultságúak. Egyszerűen nem volt olyan eset, amikor egy 3. denzitásból érkező bolygó csak az egyik vagy a másik orientációt választotta volna. Az Orion sem volt másképp, és így azok közül az entitások közül, akik ebből a konstellációból látogatják a Földet, mindkét orientációban állók képviseltetik magukat. Ahogy korábban mondtuk, ha valaki egy látogatást kap, a Hívást kell megnéznie, amit leadott, és a látogatók magatartását. Ezzel a módszerrel megállapítható az orientáció, amivel dolga van. Az Orion már korán rossz benyomást szerzett magának egy túl nagy dobra vert, az Egyesült Államok kormányzata felé tett látogatás végett. Az Orionból érkező entitások lelógó orra egy jellemző azonosító. Ez a kezdeti látogatás egy szilárdan önmagát-szolgálni orientált entitástól volt, és innenttől fogva bármely másokat-szolgáló orioni entitás nehéz helyzetben van. Ezzel ők arra kényszerültek, hogy csak olyan funkciókat vállaljanak, amelyekhez nem szükséges az emberrel való kontaktus, mivel máskülönben a rossz hír legyőzése minden idejüket lefoglalná.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com