Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 03 >
1995 júliusa előtt
-
longint

ZetaTalk: Túlélők


A kataklizmák gyorsan fognak jönni, és a halálok döntő többsége olyannyira azonnali lesz, hogy nem lesz idő idegeskedésre. Az aggodalmaknak a túlélők felé kell irányulniuk, akik sebesültek lesznek, sokkban, éhesen, és elkeseredetten keresik szeretteiket. Azt javasolnánk, hogy akik öngyilkosságot kívánnak elkövetni, azoknak hagyják ezt megtenni. Akik szenvednek és kínlódnak, a felgyógyulás vagy orvosi segítség reménye nélkül, amikor az ilyen kezelés szűkös vagy nincs is, azoknak mindenképp lehetővé kell tenni ezt a kiutat. Születésszabályozást javasolnánk, ellenérvek nélkül, mivel a csecsemőhalálozás el fogja vinni majd' az összes újszülöttet, akik az első néhány újidei évben jönnek világra. Szánjátok meg az anyákat, akik elégtelen táplálékban osztoznak a magzattal, csak azért, hogy halottan vagy az életért való sikertelen küszködésre szüljék meg őket.

A bánat, ami a kataklizmákból fog származni, nem lesz nagyobb bármely adott embernek annál a bánatnál, amit a normál életében kellene elviseljen. A szomorúság olyasvalami, ami minden életbe sok alkalommal eljön egy élet során. Az emberek számíthatnak rá, hogy búsuljanak egy szerettük elvesztése fölött, aki esetleg hirtelen hal meg egy baleset vagy egy váratlan betegség következtében, vagy hosszan késlekedik egy hosszú, szomorú búcsúzásban. Az emberek számíthatnak a természet erőinek pusztításaira - vulkánok, tornádók, árvizek, villámok, jégverések és földrengések. Ezek olykor figyelmeztetés nélkül jönnek, de sok esetben előre számíthatnak rá. Az emberek számíthatnak társadalmi problémákra, az állás vagy a státusz elveszítésére, család vagy barátok általi cserbenhagyására, bankcsődökre. Mindezek hirtelen bánatba sodorhatják az embert, de a legtöbb esetben a függőben lévő problémák már korábban bejelentik magukat. A kataklizmák bármely túlélője tapasztalhatott már olyan élethelyzetet, amikor otthon, állás, család és barátok, és egészség eltűntek. Ez megtörténhet és megtörténik sokakkal ma is, és nemcsak a természet erőinek hatására.

Ami más lesz, az az, hogy a várt segítség a jól menő országoktól vagy az ember saját kormányától nem fognak rendelkezésre állni. A világ nagy része számára, ez nem fog egy megdöbbenésként jönni, mivel inkább az a megdöbbenés, amikor ténylegesen kapnak segítséget. A jól menő iparosodott országok számára, a segítségnek ez a hiánya lesz a megdöbbenés. Néhány egyénnek meg kell majd tanulnia, hogy jobban magára támaszkodjon és közösségben dolgozzon együtt másokkal. Ezek olyan leckék mindamellett, amiket az élet megtanít minden esetben, és nem kizárólagosan a kataklizmák sajátjai. A kataklizmák egy lehetőséget ajánlanak - ahogy az élet is általában - szolgálat tevésére. Vannak nagy lehetőségek időszakai, nagy mértékű szolgálat tevésére. Ezek olyan időszakok, amikor az ember növekedhet, és korábban ismeretlen erőket fedezhet fel belül önmagában.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com